Off-road száguldás, akadályok, légi trükkök, adrenalinözön – érdekességek a motokrosszról

A motokrossz eredete félig-meddig a homályba vész, az azonban bizonyos, hogy  a motorversenyzés e fiatal szakágának versenyrendszere az Egyesült Királyságban alakult ki a múlt század elején, s hamarosan elterjedt Európában, majd az egész világon.

„…a kezdeteket az jelentette, hogy a háború előtti időkben az unatkozó angol katonák a laktanyákban motorokkal bravúroskodtak, mindenféle akadályokon átmotoroztak, kipróbálva gödröket, dombokat, mi több még a lépcsőházat is. A kitűnő szórakozást még izgalmasabbá tette a versengés, és némi szabályalkotás  után már kész is volt az új sportág: a motocross” – írta honlapján a motokrossz szakág meghonosításában kulcsszerepet játszó Czuczi Győző. 

Az első motokrosszversenyt 1919-ben rendezték meg Dél-Skóciában, magát a motocross kifejezést azonban csak az ‘50-es években kezdték el széles körben használni. Azelőtt a különböző országokban más-más néven emlegették a sportot, például az Egyesült Királyságban a „scramble” (tülekedés, küzdelem) volt a legnépszerűbb elnevezés. A sportág hivatalos neve  egyébként a motorkerékpár és a cross-country szavak kombinálásából jött létre, melyek közül a cross-country arra utal, hogy régebben országúti pályákon mérték össze ügyességüket és gyorsaságukat a versenyzők, ezzel szemben ma már speciálisan erre a célra kialakított tereppályán zajlanak a versenyek. 

30 perces futamok 

Akik az állóképességi sportokat kedvelik, azokat valószínűleg kevésbé nyűgözi le a motorsportok ezen szakága. A 24 órán át tartó Le Mans-i 24 versenyt leszámítva ugyanis a legtöbb professzionális motokrosszverseny fél órás futamokból áll, az Amerikában kialakult beltéri Supercross bajnokságok egyes futamai pedig ennél is rövidebb ideig, összesen húsz percig tartanak. A hatályos Magyar Motorsport Szövetség (MAMS) szabályai szerint az I. osztályú motokrosszversenyeken két, egyenként 25 perc plusz 2 kör hosszú futam van.  A nézők számára ez valóban nem tűnhet soknak, a versenyzőknek azonban egy-egy futam igen magas adrenaliszintű és oktánszámú küzdelmet jelent. És ha már itt tartunk, oszlassunk el gyorsan egy gyakori tévhitet.

Még hogy könnyű! 

„A motorozás nem egy megerőltető sport”, gondolhatják a laikusok. Csakhogy a motokrossz egy kicsit keményebb műfaj a sima motorozásnál (és akkor még nem beszéltünk a freestyle motokrosszról). Nem véletlenül tűnnek annyira kimerültnek a versenyzők egy-egy megmérettetés után. Gondolj csak bele, mennyi energiát igényel pusztán az, hogy egy akadályokkal teli terepen a versenyző irányítása alatt tartsa a motort. Jóformán minden izomcsoportját meg kell dolgoztatnia ahhoz, hogy stabilan egyensúlyban tartsa magát. A rövid, de annál intenzívebb versenyek ezért igencsak megterhelik a szervezetet: amellett, hogy megemelik a pulzust, az ember lelki ellenálló képességét is próbára teszik. 

Made In Japan

Bár az első motokrosszban használatos dirt bike-ok Nagy-Britanniában születtek, a század második felében Japán lett a motorkerékpárok gyártásának fellegvára: a 1980-as évek óta a Honda, a Yamaha, a Kawasaki és a Suzuki uralja a legnagyobb motokrosszversenyeket, 1977. és 2002 között pedig minden egyes AMA Motocross Championship bajnokság 500, 250 és 125 köbcentiméteres kategóriában a japán gyártmányú járgányok győzedelmeskedtek. A sorozatos japán sikert 2003-ban egy osztrák (125 köbcentis) KTM motorkerékpár törte meg, melyet a dél-afrikai Grant Langston irányított, az időszakos „vereségek” ellenére azonban a mai napig a japán motorkerékpárok uralják a sportot.  

Motocross Big Air

Nem véletlenül nevezik a különböző ugratásokkal és trükkökkel színezett freestyle motokrosszt az extrém sportok királyának. Azoknak azonban, akik igazán látványos légi bemutatóra vágynak, érdemes ellátogatniuk egy Motocross Big Air eseményre. A Big Air egy igencsak fiatal alága a motokrossznak, melyben a versenyzők egy koszos rámpáról elindulva megpróbálnak olyan messzire ugrani, amennyire csak tudnak, miközben a levegőben különböző mutatványokat hajtanak végre, és arra törekednek, hogy motorkerékpárjukkal „tisztán”, stabilan landoljanak. A Big Air versenyzői képesek 20 méternél hosszabb ugratásokat is végrehajtani, a jelenlegi csúcstartó Robbie Maddison azonban jócskán túlszárnyalta az átlagot: az ausztrál versenyző 2008 márciusában 106,98 méter hosszan repült motorjával a levegőben, majd sikeresen földet is ért. 

Az első hátraszaltó 
Az első motokrosszversenyző, aki sikeresen hátraszaltózott motorjával, az amerikai Caleb Wyatt volt. Wyattet, aki 2002. április 25-én, a Rogue Valley Motocross pályán érte el ezt a mérföldkövet, azóta több tucat versenyző próbálta überelni – sikeresen –, de ő maga is folyamatosan csiszolgatta, javítgatta különleges trükkjét. A 2004-es Winter X Games versenyen például már kéz nélkül végezte el a hátraszaltót, és ezzel ki is érdemelte az aranyérmet. A nem olyan régen még ritkaságnak számító mutatvány ma már mindennapi látvány a motokrosszversenyeken, és a menő trükkök legújabb lépcsőfokát a triplahátraszaltó jelenti. Úgy tűnik, fejlődni mindig van hova, már csak az a kérdés, hogy mi jöhet még az extrém sportok világában?